A Frogwares Sherlock Holmes sorozatának újabb nagyszerű darabja, levált testrészekkel és persze bő vérrel tálalva. A történet olyan bűnesetek láncolata, melyeknek logikusan semmi közük nem kéne hogy legyen egymáshoz. Először egy rabszolga tűnik el, aztán egy feláldozott hullát találunk az ópiumcsempészek rejtekhelyén. Tovább haladva betekintést nyerhetünk egy diliház sötét titkaiba, majd ellátogatunk az új világba is, ahol szintén izgalmas kalandok várnak ránk. Ebből elég ennyit, nem fogom leírni az egész történetet. Lényeg a lényeg, a szálak csak a legvégén érnek össze, de akkor hirtelen minden világos lesz (kivéve KAKOLUKIAnak).

A már bemutatott Jack the Ripperhez képest van néhány apró eltérés. A szóközt lenyomva nem jelennek meg nagyító ikonok, továbbá third person mód sincs. Ettől eltekintve a játék hozta a formáját, pozitív különbségek is vannak. Ilyen pl. a változatos helyszínek. Baker street, kikötő, elmegyógyintézet, majd később Észak-Amerikában a francia és a kínai negyed(mindet itt nem sorolnám föl, de a rippihez képest elképesztő a változatosság). A táblácskák összekötése és ragasztgatása(találgatás a bizonyítékok és feltevések alapján) itt elmarad, helyette van egy hasonlóan nehéz feladta. Időnként a korábban elhangzottak és a jegyzeteink alapján ki kell találnunk hol fojtassuk a nyomozást( egy személy vagy földrajzi név beírása az üres mezőbe). A legfeltűnőbb különbség a két játék közt(ki-ki döntse el, hogy jó-e vagy rossz) a hardcore fejtörők alacsony száma(ezek majdhogynem teljesen hiányoznak). Néha fel kell törni egy zárat a kis kanalunkkal, de semmi eget rengető.

A történet: Watson soha nem bírta gyomorral a kis kalandozásainkat ezért itt eléggé háttérbe szorul, csak kevésszer kell őt irányítani. A háttérben ugyanis egy véres kezű szekta tagjai tevékenykednek, céljuk egy sötét istenség feltámasztása, akinek létezése a történeten belül valószínű de egyértelműen nem bizonyított. Kelléktárunkban általában ott az elengedhetetlen gyufa és zsebkés, most azonban igen egzotikus tárgyak használatára is sor kerül majd. A ripper elbújhat a kukák közt szégyenében, itt ugyanis lesz kampókezünk, falábunk, sőt még vitorlavászonból, emberi lábszárcsontból és whiskyből készített fáklyánk is! A történet morbid és csavaros, kisebb remekművel ér fel(Sherlock hozta a szokásos formáját, feltalálta magát és ezúttal a világot is megmentette.).
Játékmenet: Nagyjából hasonlít az Jack the Ripperéhez. Én jobban élveztem a változatos helyszínek és az bűnelkövetés okai-céljai közti eltérés miatt. Tény, hogy több volt a hulla, de pl. nem került sor kannibalizmusra(volt helyette fekete mágia), nem kellett órákon át az embereken tátongó lyukakat bámulni, hogy aztán ráleljünk a kis piszokra a körmük alatt, ráadásul a tetteseket nem a bosszú, hanem az általuk szentnek vélt (ámde borzalmas) cél vezérelte. Azért ez is meglehetősen morbid volt, de jó értelemben. Már említettem, hogy kevesebb volt a fejtörő, emellett ott van még az is, hogy több helyszín volt és(nem csak ezáltal) nem kellett két-három hely közt annyit rohangálni. Ha már rohangálás: lesz egy Assasin's Creedre emlékeztető üldözési jelenetünk, ahol is egy tolvajt üldözünk a kínai negyeden át.
Grafika: Nincs nagy különbség, bár a több helyszín értelem szerűen több munkát rótt a designért felelős kollégákra. Vannak gyengébb részletek, de ezek száma elenyésző, alapvetően jól sikerült a modellezés. Úgy is mondhatnám ,,I like it!”(by Duke).
Hang/Zene: Meggyőző, olykor ijesztő(a főmenü hangjától konkrétan hátborzongató). Egész jól sikerültek, nagyban megnövelik a játékélményt.

Végértékelés: Nekem nagyon tetszett a játék, bár eleinte rányomta a bélyegét az, hogy már kb. 40 %-nál tartottunk, erre egy bug elvitte a mentéseket. Visszagondolva nagyon szórakoztató volt, maradandó játékélményt nyújtott. Nem a mostani (korábban ,,tevékenységi hullám”-nak elnevezett) időszakom alatt, de még az idei év folyamán tesztelni fogom a sorozat 3. tagját is, ami ha minden igaz Franciaországba repít majd el minket.
írta:@-ka









